Egy kiállítás margójára – Budapest 2008. június

A Terézváros déli csücskében, a Káldy Gyula utcában van dolgom. Nyugodt, bensőséges hangulatú környék, már amennyire egy belső pesti kerülettől kitelik. Korán érkezem, így van időm bóklászni. Először a helyszínre sétálok. A rövid utcácska, a Király és a Paulai Ede utcák közé ékelődik be. Ismerem a környéket, jó néhány évvel ezelőtt irodája volt itt annak a cégnek, akiknek dolgoztam. Az akkor, kissé lepukkadt kerület részre, rányomta bélyegét a szocialista ingatlankezelés több évtizedes hanyagsága. A rendszerváltást követő lakásprivatizáció és az önkormányzati ingatlan értékesítés – most ne firtassuk a föl-fölröppenő ingatlan spekulációs ügyleteket -, erősen megváltoztatta az állag magóvás kérdéskörét. Bár gyakran, heves viták dúlnak a területet érintő városrendezési tervek körül, - laikusként nem tisztem döntőbíróként tetszelegni - véleményem szerint, e változások, jó hatással van a környék arculatára. Harmonizálva változik, építészetileg is, mentálisan is. Itt is, ott is egy-egy foghíj telekre beépített új lakóépület, amott egy irodaház, emitt meg felújított szecessziós, vagy neoklasszicista épületek adnak helyet egy-egy galériáknak, vagy lakberendezési stúdiónak. Sárközi Mátyás néhány éve megjelent útikönyve, „A Király utcán végestelen-végig” lassan átírásra érik.

Visszatérve a sétához, a Király utca 26 alatt egy morbid kiállítás tablójával kacérkodom. Bodies - Emberi testek. Halott, preparált valódi testek – bőr nélküli, látható izmok, kettéfűrészelt korpusz, előbukkanó belső szervek, legalább is ez az, ami a plakátokról kiderül. Kórházi emlékeim jutnak eszembe. Tizennyolc évesen műtősként ismerkedtem az egészségüggyel. Egy alkalommal megkértek, hogy vigyem le a szemetet. Véletlenül a proszektúra edényét nyitottam ki. Nylon zacskóban máj és más belsőségek tűntek elő. Életre szóló élmény volt. Nyilvánvaló, hogy ez a mostani kiállítás egyedül álló, rendkívüli. Különös lehetőséget, úgy megtekinteni az embert, ahogy leginkább a boncoló orvosok láthatják. Van benne valami lenyűgöző, de még úgy gondolatom, hogy ez az egész dolog, így kegyeletsértő. Van-e jogom hozzá, hogy ezekez a valaha élt embereket, bőrüktől lemeztelenítve, teljesen kitárulkozva megnézzem? Döntök, hogy még sem megyek be. Az eltemetettség állapotát kívánom ezeknek a valaha létezőknek.

Évekkel ezelőtt ez hasonló kiállításon, disznó vérrel lelocsolt emberi szobor torzók voltak kiállítva egy elhagyott templomban. Az akkor nagy botrányt kavart, bár azt hiszem leginkább a helyszín meggyalázása miatt. Most e kiállítás kapcsán semmi különös visszhang. Bár lehet, hogy csak én vagyok süket.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.