„Stefan Zweig már világhírű író, novelláit, regényes életrajzait Budapesttől New Yorkig és Buenos Airesig olvassák, csak salzburgi házában, a Német Birodalom tőszomszédságában nem érzi többé biztonságban magát, s az emigráns írókhoz hasonlóan utazgat, hogy új otthont találjon. Régi vágya válik valóra, amikor 1937-ben Dél-Amerika felé viszi a luxushajó. A hosszú út unalmas óráiban felmerül előtte egy több mint négyszáz évvel korábbi, jóval kényelmetlenebb és veszélyesebb utazás, a Föld első körülhajózójáé: Magelláné.”Zweig jó érzékkel és kiváló modorban nyúl bele a történelem egy-egy részletébe. Ebben a könyvében szemléletes áttekintést ad egy izgalmakban bővelkedő, ha nem a humanizmusáról elhíresült időszakról, a felfedezések koráról.
A történet kezdetén már túl vagyunk Amerika felfedezésén (bár Kolumbusz élete végéig hitte, hogy Indiába jutott el). Áttekintést kaphatunk Dél-Európa politikai, gazdasági viszonyairól, főleg a fűszerkereskedelem okán kialakult feszültségekről. A portugál király, Tengerész Henrik kitartó előkészítése nyomán megindul a kis ország tengerentúli terjeszkedése. A pillanatok alatt kialakul a klasszikus gyarmatosítás módszertana, előbb barátságosan kereskedünk, majd az érdekek megvédése miatt katonaságot telepítünk az adott országba, végül megdöntjük az uralkodó hatalmát, leigázzuk a népét és a lehető leggyorsabban kizsákmányoljuk a helyi erőforrásokat.
Hősünk egy katonáskodó kisnemesi család sarjaként bekerül a képbe, pontosabban a portugál királyi udvarba. Ahogy egy Shakespeare darabokban mondanák, amolyan nyolcadik ajtónálló szerepkörben. Nem egy helyezkedő, törtető alkat, így semmi reménye nincs jobb pozícióba kerüléshez, vagy a meggazdagodáshoz. A terjeszkedési hullámot követve katonáskodni megy Indiában. Hihetetlenül nagy tengerészeti tapasztalatokra tesz szert, hőssé válik, barátot szerez, majd sebesülten visszakerül az anyaországba. Még egy-két kaland a szárazföldön, de nem találja meg a számításait, ezért legszívesebben újra tengerre szállna. Célja megtalálni a sokak által már keresett, de még fel nem fedezett átjárót az Atlanti- és a Csendes-óceán között. A portugál udvar elutasítja a tervét, ezért a spanyol uralkodóhoz fordul. Annyira magabiztos, olyan szuggesztív, hogy a nehézségek ellenére sikerül egy öt hajóból álló flottát megszervezni és elindítani. A könyv részletesen számol be az utazás nehézségeiről, a viharokról, a fagyról, éhségről és szomjúságról és a talán a legfontosabb motívumról az emberi tényezőről. A drámai fordulatokban bővelkedő események során hol a pokolban, hol a mennyországban érzik magukat az utazók. A szerencse azonban nem adja olcsón magát. Sokan komoly árat fizetnek az útért, többek között Magellán is életét veszti egy jelentéktelen csetepatéban. Hogy hányan és miként térnek vissza a földet megkerülve azt érdemes a könyvből megtudni.
Zweig sokat foglalkozik az emberi gyarlósággal, legyen szó a főhősről, barátairól, támogatóiról vagy éppen az ellenfelekről. Sommásan a lényeg az, hogy mindig az életben maradóknak van igazuk. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, az író, méltó emléket állít könyvében ennek a világutazó hérosznak. Aki ha nem is a legszimpatikusabb figura – mondjuk ki őszintén, egy durva pokróc -, de elszántságával, kitartásával nem csak akkori követőinek, hanem az utókornak is képes volt példát mutatni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://birodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr521093480
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Cotta · http://koreainyelv.freeblog.hu 2009.04.30. 12:47:38
Nagyon izgalmasnak tűnik, különösen szeretem a hajózós könyveket! Listába vettem :)!
