Túl vagyok rajta, mint parlamenti képviselő a szűzbeszédén. Szó se róla, vágytam már rá, kívántam, hogy ne csak félig, negyedig olvassak el egy Esterházyt, hanem legyen meg a beteljesülés. Legyen meg uram (E.P.) a te akaratod. Még akkor is, ha fájdalommal jár.Jóban vagyok az egómmal, így őszintén vallhatom be, hogy időnként, engedek a külső ingereknek, nevezhetjük sznobságnak is, és ezek hatására emelek le könyveket virtuális és valós könyvespolcokról. Az említett nagyra becsült szerző könyvei is, zömmel így kerültek ajtón belülre. Zömmel, de vannak olyanok, melyek baráti, ismerősi közreműködéssel vették az akadályt. A címben jelzett mű is ebbe a körbe tartozik. Párom, mint elismert nyelvtanár, szép hagyományként, időről-időre ajándékokat kap a tanítványaitól. A teák, gyertyák és bonbonok mellett, feltűnik egy-egy könyv is, ami lássuk be nagy bátorság az ajándékozó részéről, mert vagy feltételezi az ízlésazonosságot, vagy teljesen figyelmen kívül hagyja azt. Egy-egy ilyen kötet felbukkanásakor ugyan élt bennem a gyanú, hogy az ajándékozó nem igazán bírja az adott stílust, és meglepetésnek álcázva szabadul meg a lelkét nyomasztó olvasási kényszer elöl. Aztán elszégyelltem magam, mert lehet az emberekről jót is feltételezni. Az említett könyv is ajándékként került a házba. Az adományozó, egy idősebb úr, nagy lelkesedéssel ajánlotta figyelmünkbe, ami azért nem jelentette azt, hogy a rögtön elolvasandók közé került volna.
Egy ideje rovom már a köröket a szerző körül, ismerkedem vele, kóstolgatom, meglátogatom a blogját, olvasom a cikkeit(ÉS), meghallgatom a nyilatkozatait (Litera.hu), eljárogatok író-olvasó találkozókra, mit mondjak?, időnként nagyon szimpatikus. Máskor meg bosszantóan nem az, de rendben van ez így, hihetem, hogy nem játszik szerepet, vagy legalábbis nem úgy, mint, ahogy tehetné.
A „fajsúlyosabb” művei iránti érdeklődésemet esetemben a hangos könyvekbe fektetett munkája hozta meg. Nem emlékszem pontosan, hogy mi volt az első, általa felolvasott mű, de az Egy nő című regényének hangos változata egyértelműen tetszett, és így voltam a Harmonia Caelestis-szal is. Belehallgattam a címben jelölt kötet CD-jébe is, akkor döntöttem el, hogy ezt biztosan végigolvasom.
A szerző több idősíkon mozogatja a hőseit. Hangvételéből úgy tűnik, mintha életrajzi ihletésű, lenne, de hogy a valóságban létező szereplők (édesanya, Puskás, Bozsik stb.) valóban találkoztak-e, illetve hogy milyen kapcsolatban voltak egymással, annak a mű élvezhetősége szempontjából semmi jelentősége. Az olvasó hiheti is, nem is, a családi legendáriumból elővarázsolt apró történeteket. Csámcsoghatunk a kis színes történeteken, akárcsak ha egy bulvárlap pletyka rovatát olvasnánk, élvezhetjük a múlt bájos, vagy éppen ellenkezőleg, megdöbbentően brutális részleteit. Beleszerethetünk, vagy éppen kiszerethetünk a focimániás úriasszony-mamába, érezhetjük az Aranycsapat csatárjainak leheletét, feltűnnek az ötvenes évek gyárudvarai, az onnan kikerült futball „zsenik”, és az őket patronáló törpe főnökök. Pazar tabló.
A könyv első fele kifejezetten élvezetes, és lendületes, de a második félidőre az író furcsa cserét eszelt ki. Felaprózza a történetet, bátran ugrik az időben, és ezt olyan lendületes teszi, hogy az olvasó kapkodhatja a fejét. Közben keletkezik egy-két elvarratlan szál is (miért kerül hősünk kórházba?, miért támadnak rá az utcán?, miként is végződik ez a kaland?). A végén pedig előkerül egy új szereplő, aki tulajdonságai alapján valóban kapcsolható a mondanivalóhoz, és akinek a valós elemeket tartalmazó története szívet szorongató, de valahogy, még sem illeszkedik be a regény fősodrába. Talán ez az egyetlen hiba, hogy ezzel a történettel fejezi be a mesét, aminek így hirtelen lett vége, mondhatni, mint a botnak.
Az írás nyelvezete kimunkált, szinte zamatos, viszont a hagyományos olvasási stratégiát el kell felejteni. A szöveg a szépen beszélő, és az összetett gondolatokat hosszú körmondatokban megfogalmazó ember papírra vetett szavai. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért ajánlom figyelmébe minden irodalmi kalandokra nyitott, és kitartó olvasó figyelmébe.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://birodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr451632787
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.