„Két fiatal német nekilát a világ fölmérésének a XVIII. század végén. Az egyikük, Alexander von Humboldt átvág az őserdőn és a sztyeppén, bejárja az Orinocót, önmagán kísérletezve mérgeket próbál ki, megszámolja a bennszülöttek fején a tetveket, belebújik a barlangokba, megmássza a vulkánokat és emberevőkkel vacsorázik. A matematikus és csillagász Carl Friedrich Gauss, aki nem tudja az életét nők nélkül élni, mégis képes a nászéjszakán kiugrani a hitvesi ágyból egy képlet lejegyzése kedvéért, Göttingenben bebizonyítja, hogy a tér görbül…”
Mindig izgatta a fantáziámat, hogy valaki miért vágott neki az ismeretlennek, miért akarta meghódítani feltérképemi azt. Ez a könyv erről is szól, vizsgálva a lehetséges okokat, és a lélek mélyéről feltörő indulatokat.
Könnyen olvasható, szórakoztató mű. Időnként sablonos, és kicsit megmosolyogtató, a pozitivista német önértékelés. Szinte természetes, ahogy "beszól" a franciáknak, spanyoloknak, oroszoknak. A hősei bogaras, de szerethető figurák, saját maguk karikatúrái. Az író tisztességesen utánajárt szereplői tudományos munkásságának, de nem viszi túlzásba azok ismertetését. Az azért elgondolkodtató, hogy egy mai német író szerint, csakis Gauss lehetett az, aki "feltalálhatta" a nem euklédeszi geometriát. Az már csak hab a tortán, hogy a hivatalosan társfeltalálóként jegyzett Lobacsovszkijt név nélkül, csak orosz tudósnak aposztrofálja a szerző, míg az eredményeket közismerten elsőként publikáló Bolyai Jánost meg sem említi.
Daniel Kehlmann 1975. január 13-án született Münhenben. Egyetemi tanulmányokat Bécsben, apja szülővárosában folytatott.  Filozófia és irodalmi fakultációra járt. Első regénye, a Beerholms Vorstellung 1997-ben jelent meg. A Világ fölmérése 2006 jelent meg, amely német nyelvterületen a legnagyobb példányszámban fogyott el Patrick Süskind Parfüm című regényének 1985-ös megjelenése óta.     
Bibliography
·         Beerholms Vorstellung. (novel) Deuticke, Vienna 1997.
·         Unter der Sonne. (short stories) Deuticke, Vienna 1998.
·         Mahlers Zeit. (novel) Suhrkamp, Frankfurt 1999.
·         Der fernste Ort. Suhrkamp, Frankfurt 2001.
·         Ich und Kaminski. (novel) Suhrkamp, Frankfurt 2003.
·         Die Vermessung der Welt. (novel) Rowohlt, Reinbek bei Hamburg 2005.
·         Wo ist Carlos Montúfar? (essays) Rowohlt, Reinbek bei Hamburg 2005.
 

 

szerintünk: (3/5)
értékelés: : (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://birodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr70818842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása