- Álljon meg ember! Mit csinál?

- Megváltalak.

- Engem ugyan nem!

- Miért nem? 

- Mert elegem van a prófétákból!

- Nem akarsz tiszta lenni?

- Nem. Ha megtisztulok, megdöglök.

- Nem akarsz megszabadulni a gyötrelmektől?

- Nem. Szenvedni akarok.

- Miért, mit tettél?

- Semmit, ép ez a bűnöm!

- A lelked beteg.

- Tévedsz. Mindenem el van korhadva.

- Akkor mi beszél belőled?

- A gyűlölet.

- Te segítséget kérsz, csak nem tudod.

- Állj, ne érj hozzám!

- Legalább a szemed világát engedd visszaadnom.

- Nem. Vak akarok maradni

- Nem vágyod látni az eget?

- Nem. A lábam a földhöz van bilincselve. Milyen próféta vagy, ha még ezt sem tudod?

- Ha hiszel, mindent elérhetsz.

- Hittem és mindent elvesztettem.

- Jól választottál?

- Mi van? Nem értelek.

- Miben hittél?

- Istenben, hazában, anyámban, apámban, szerelmemben, gyermekemben, felebarátomban.

- Minden megcsalt?

- Mindent elvesztettem!

- Mindent?

- Mindent.

- Mutasd a kezed.

- Mit akarsz? Itt van. Ezt is elveszed?

- Ez a kéz sokat fáradt, de sosem adott.

- Őrült vagy? Semmim sincs!

- A rongyos ruhád, a tested, a hangod, a gondolataid, az életed. Erre mind neked kell még gondot viselned.

- Fázom, és éhes vagyok. Hőség kínoz és szomjazom.

- Milyen szépen mondod a gondod. De még sem adsz?

- Mit? Tetveket?

- Szeretetet.

- Kinek, minek? Miből? Nem látod, hogy undorral elkerülnek?

- Én nem kerüllek el.

- Te vagy a kivétel, meg az a pár defektes, aki lelkiismeret nyugtatóként néha napján kezembe ejti az alamizsnát.

- A szeretet parancsát követik.

- Röhögnöm kell. Ha a kezünk véletlenül összeér, érzem rajtuk a félelmet. Rettegnek, hogy elkaphatja a nyomort.

- Te sajnálod őket.

- Sajnálja a görcs! Hagyj engem békén. Eredj az utadra!

- És ha még is meggyógyítalak?

- Velem te ne jótékonykodj. Inkább ülj le oda szemközt, és kéregess. Látni is fogod, tudni is fogod, milyen megalázottnak lenni. Végy el a megaláztatásomból, ha tudsz!  

- A világban sok a jóember. Te nem vagy az.

- Az igazamért ítélsz el? Te sem tudsz magadtól megalázkodni, csak a szád jár! Téged is megaláznak majd, pedig nem fogod kívánni. De el fogod tűrni, mert nem tehetsz mást. Ülj csak le, és kunyerálj! Próbáld meg elkapni a tekintetüket. Még az általad jónak nevezett emberek sem fognak a szemedbe nézni. A többi pedig meg sem lát. Aki ad, valójában magának ad. Sors mágia. Elképzeli, hogy ő is lehet koldus. Kell a remény. Kell, hogy neki is adjon majd valaki. Így varázsol nyugalmat magának. Közben retteg a megfagyástól. Retteg az éhhaláltól. Retteg, hogy álmában rágyújtják a ruhát…

- Mikor simított utoljára a kezed?

- Tegnap, a Zsemle kutyát.

- Nem állatot, embert?

- Nem tudom. Nem emlékszem. Mondtam már, hagyj békén! Takarodj!

- Simítsd meg az arcom.

- Hülye vagy? Másfél hónapja nem mostam kezet. A kaját is papírral fogom meg, ha eszek.

- Nem baj. Érints meg!

- Én?

- Te

- Neeeeeeeem!

- Tedd meg! Kérlek!

A koldus szemében szánalommá szelídült a harag. Mintha legyintett volna, de már az is csak egy fél mozdulat volt. Piszkos szemhéja lecsukódott, az arca is bezárult. Feje mellkasára bukott, és már nem volt ott.

A másik felállt, lábaiból kirázta a merevséget. Lenézett a földön fekvőre és elgondolkozott. Megtegye újra azt, amit Lázárral?

Pihenj inkább – mondta halkan, és elindult az úton, hogy újra beteljesedjék.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.