-         Mit szeretne tőlem hallani drága barátom?

-         Hogy mi a véleménye az írásomról.

-         Aha. Minő váratlan fordulat. Érdekes maguk mind ezt akarják.

-         Ki az a mi?

-         Ilyenek mind kegyed, kezdő írócskák. Bár maga már nem is olyan fiatal. Mi is a keresztneve? Hány éves, ha meg nem sértem?

-         Máté vagyok. Negyvenkilenc

-         Aha. És mivel múlatta eddig az idejét?

-         Dolgoztam. Úgynevezett rendes foglalkozásom volt. Vámügy, meg ilyesmi. Semmi bölcsészet, semmi irodalom, semmi újságírás. Teljesen civil vagyok.

-         Értem, és most még is miért gondolt arra, hogy írnia kell?

-         Ön pszichológus, vagy csak úgy érdeklődik?  

-         Őszintén szólva, nem érdekel. Csak egy rutinkérdés volt. (Belső hang: az érdekel, hogy miért gondolja minden jöttment dilettáns, hogy neki írnia kell? Mi ez a grafománia ebben az országban? Vajon mit szólna hozzá ez a fickó, ha fognám magam és elkezdenék belekontárkodni abba a bármibe, amit csinál. Biztos hívná a szakmai kamarát, hogy kiebrudaljanak a piacról. Csak ez a szegény irodalom, ez az, aminek ege alatt bárki bármit büntetlenül cselekedhet. És még ezt várják, hogy jó képet vágjak hozzá.)

-         Ha arra gondol, hogy miért kell egy újabb dilettánssal foglalkoznia, kérem, tépje el, vagy adja vissza a kéziratot. Lesajnálásból nem kérek.

-         Hú de önérzetesnek tetszik lenni!

-         Nem önérzet, önbecsülés.

-         Remek! Miért hozzánk hozta az írását? Kérdhetném úgy is, miért pont engem pécézett ki arra a nemes feladata, hogy turkáljak a szemetében?

-         Nincsenek bennfentes kapcsolataim. Gondoltam kiválasztok egy nekem szimpatikus lapot. Ami számomra értékes, a mögött állhat szakmai és emberi minőség is. Látatlanban bíztam meg Önben.

-         Jó-jó, ne hízelegjen. Azzal nem megy semmire.

-         Nem hízelegtem. A véleményemet mondtam.

-         Igen. Nos, ide figyeljen. Elolvastam ezt az izét. Nyugodjon meg, nem fog érte irodalmi Nobel-díjat kapni. A szerkezete töredezet. Nem teszi le egy rész téma mellé sem a garast. Csapong, ami a mese rovására megy. Az a módszer, hogy egy szereplővel köti össze a mese fonalát már lerágott csont. Viszont üdítő, hogy apró példabeszéd beszúrásokkal igyekszik ritmusossá tenni a szöveget, de ez kevés. A központozás egészen hibás, szétbombázza vele az egészet. Általában rosszul használja a szövegközi írásjeleket. A helyesírási hibákat, meg illik kijavítani, mielőtt szerkesztőhöz küldi az irományát. Egy szó, mint száz, gyönge! Közepesnél is gyengébb.

-         Értem. Köszönöm a kritikát.

-         Szóra sem érdemes

-         Lehet még egy kérdésem.

-         Tessék. Csak ne azt kérdezze, hogy érdemes-e folytatnia.

-         Van három barátom, szeretnék ők is megmutatni az írásaikat. Bejöhetnek Önhöz?

-         Még három? És ők miket írnak?

-         Olyasmi a téma, mint az enyém. Úgy képzeltük, hogy közreadunk egy tematikus kötetet. Dolgozunk rajta keményen, kijavítjuk a hibákat, és közösen kiadjuk.

-         Kiadnak egy kötetet? Hah. Mindenki nyomtatásban akarja látni az firkálmányát. Biztosan már címe is van annak a kötetnek?

-         Igen van. Evangélium.