Delírium

Címkék: delírium

2008.08.07. 12:35

                                                                              

 Az író kezében bágyadtan forgott a pohár.

- Ó áldott ihlet, vagy akár átkozott, csak jönnél már! – sóhajtja.
Délelőtt van. Tizenegy óra. Első sör, harmadik konyak. Itt ez a hely.
Jó kis hely. Piszkos és meleg. Bádog szocreál, piros és műbőr.
A csapos öt perce törölgeti ugyan azt a poharat. Nem kérdez semmit.
Beszélgetni lehet, de nem kell. Általában kihagyja.
Túl értelmiségi – úgy néznek rá. Nem tud proletárul, de szeret itt lenni.
Hallgatja az embereket, de ez sem hozza meg a várva várt változást.
Három hónapja nem fejezett be, egy árva sort sem.
Pedig igyekszik. Nekilát. Leteszi a tollat a papírra. Elkezdi: „Egyszer…” – de itt abba is marad. Újabb próba: „Miklós fölvette a barna kalapot…” – és kész, nincs tovább. Pedig Miklós okkal teszi fel azt a ronda kalapját, és biztosan el is akar menni valahová… De semmi, még egy csöpp sem hull alá a múzsa márvány kebléről.
Még két hét, és elfogy a nagyi öröksége. Ez sem inspirál? – kérdezi magától. Nincs válasz.
Forgatja a poharat és egyszer csak… Nem, ez még nem lehet az. Ez nem lehet a delírium tremens. Pedig a pohár alján ott van a nő. Az a bizonyos nő. De micsoda nő! Mindene megvan, de mennyire, hogy megvan. És kacér, olyan kacér, hogy az író combtövében megemelkedik a nadrág. A nő hátat fordít, közben delejesen visszanéz. Fél kézzel fölfogja a haját. A vékony bőrdzseki fölött szoborszerű nyak. A tarkón izgató pihék. A váll előbukkan a kabát alól. Gyönyörű! Lazul az öv, a nadrág csúszni kezd. Combja középig tolja le tépett farmerét. Nincs rajta alsónemű. Az író szeme „zoomol” – a popsi nagyobb lesz. A feszes domborulaton furcsa folt. Elmosódott látomás – milyen kicsi ez a pohár! – Az író egyre közelebbről nézi – a kép most már totálban áll. A bal farpofán írás jelenik meg – hrabali idill. A szöveg olvashatóvá válik. Az író jegyzetfüzet vesz elő, és elkezdi másolni, amit lát, s csak ír, csak ír, csak ír, csak ír…

 

  


 

szerintünk: (5/5)
értékelés: : (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://birodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr64605020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása